Az, hogy Philip Rothnak nincsen Nobel-díja, elmond mindent a Nobel-díjról. Nem is foglalkozunk vele, Roth-tal foglalkozunk, akinek teljesen felesleges felmérni a nagyságát.

Akinek gyereke van, de nem adott még a kezébe Varró Dani kötetet, az – biztosíthatom – rossz úton jár.

Most csak egy verset küldök, főleg azoknak, akik Londonban, Brüsszelben, Berlinben várják, hogy hazajöhessenek, hogy újra járjanak a repülők, legyen nyitva újra minden határ, akik most sokáig nem találkoznak a szüleikkel, és küldöm a szüleiknek, akik optimizmust erőltetnek a hangjukra, vigyort az arcukra a szokottnál kicsit gyakoribb Skype-beszélgetéseken, persze, persze, pár hét nem a világ… Az egészség mindennél fontosabb.

Na, most fogok kapni a fejemre: minden idők legjobb krimije a Tíz kicsi néger! (Bocsánat az “n” betűs szóért, eredetiben, bár ugyanezt jelenti, még cikibb a cím, de így van, most már ez marad – nálunk legalábbis.)

Jól láthatóan divatja, reneszánsza van az Auschwitz-regényeknek, beszámolóknak, és bármennyire frivolnak és ostobának tűnik is ez a mondat – igaz.
A regények, művek megíródnak, sikerlistákra kerülnek, sok közülük gigantikus példányszámban fogy el.
Nem tudom, miért, nem tudom, miért most, miért újra. 
És nem mind Primo Levi vagy Zsolt Béla, sok köztük az érzelgős, lírai, harmatos-zúzmarás giccsparádé.
Nincs ezekkel dolgunk, inkább mondok egyet, ami nem ilyen.
Eddy de Wind: Auschwitz, végállomás.

Ha jót akarnék tenni, simán bemásolnám ide az egész könyvet.

Folytatom a sort... Nem egy divatos szerző, de kit érdekel?
Tolsztoj.

Micsoda bizarr pillanata az életnek és a történelemnek: akkor vagyunk közösségi emberek, akkor teszünk jót a családunknak, a hazánknak, az egész emberiségnek, ha bezárkózunk.
Nem gyávaság, nem pánikreakció, nem ostobaság: a következő hónapokban találkozz minél kevesebb emberrel, hogy ne légy beteg és ne betegíts meg másokat, csak így áll meg a fertőzés.
Mit tehetünk egymásért? Nem sokat. Ennyit.
Várunk. Vigyázunk a többiekre. Sokat vagyunk otthon. Filmet nézünk, társasozunk a gyerekkel, olvasunk.
Mint nyaraláskor a Balatonnál, egy esős napon.
Csak ez kicsit tovább fog tartani.
Így vagy úgy, van egy ötletem.
Mostantól, amíg a krízis tart, naponta ajánlok egy könyvet. Lesz verseskötet, nagyregény, kisregény, klasszikus és modern, lesz minden, ha akarjátok, utólag meg is beszélhetjük.
És persze adjatok egymásnak is tippeket, mind tudjuk, micsoda öröm ez. Adni is, kapni is.

Ami a tényirodalmat illeti: soha nem volt még ilyen sokszínű a tavasz!

Úgy döntöttünk, hogy tavasszal kicsit kényeztetni fogjuk a szépirodalom kedvelőit; íme: