„Aki folyton hallgatja vagy olvasgatja ezt a könyvet,
Az kudarcot semmiképpen, még az égtől sem szenvedhet.”

Blogunk mottója is lehetne ez az idézet, pedig nem ma írták: nagyjából 1300 éves, a Pancsatantrából származik.

Két könyvet ajánlok ma, a Pancsatantra az egyik, a Hitópadésa a másik.

Kevés okosabb könyvet olvastam, mint a szanszkrit nyelven íródott mesegyűjteményt, Hasznos tanítások a Hitópadésa meséiből, ez a címe.

A gyűjtemény főszereplői állatok és emberek, a magyar kiadás 1959-es, csodás kis könyv, jó sokat nyomhattak belőle, mert fel-feltűnik antikváriumokban, rendelhető most is.

A szövegek eredete bizonytalan: a mesék egy része már másfél évezreddel ezelőtt ismert lehetett Indiában, maga a Hitópadésa valamikor a tizedik és a tizennegyedik század közt állhatott össze.

És igen tanulságos.

Ha csak úgy olvasgatod, azt hihetnéd, az elmúlt másfél évezredben nem sokat változott a világ.

Elefántok ritkábban sétálnak az utcán (még Indiában is), kicsit többen is lettünk, de az emberi butaság és hiúság, úgy tűnik, örök.

A másik nagy mű a Pancsatantra, az Öt Könyvből álló tanítás. Ez több, mit kétszáz változatban, ötven nyelven terjed a világban. Eredetileg ezt is szankszkrit nyelven írták, feltehetőleg Kasmír környékén.

„Visnusarman a világnak minden könyvét összeszedte,

S belőlük ezt az ötrészű szép tankönyvet szerkesztette.” – ez áll a szövegben.

Barátságról szól, a barátok elvesztéséről, harcról, veszteségről. És persze erkölcsről. Úgy tűnik, a modern vezetéselméletek legfőbb gondolata nem új, ismert lehetett a régi indiaiak előtt is, kár, hogy elfelejtette az ember.

Vagy tojt rá.

Erény nélkül a tudomány annyit ér, mint kutya farka:

Testét légytől meg nem védi, semmijét el nem takarja.

Erény nélkül egészen úgy él az ember, mint az állat:

Eszik, iszik, párosodik. Egyebet mit is csinálhat?

Halld, hogy miben áll az erény, s tedd, mit a jók hangoztatnak:

Amit nem kívánsz magadnak, te se tedd embertársadnak!”