Megőrültél? Kiadni egy nácit?

Te megőrültél? Knut Hamsun?
Így reagált egyik barátom, amikor elárultam neki, kiadónk a Pán című Hamsun-regény megjelentetésére készül.
De jogos-e a kérdés?

pa_n_banner_1.png

Hamsun a huszadik század első felének egyik legnagyobb írója, az Áldott anyaföldért Nobel-díjat kapott (Thomas Mann szerint senki jobban nem érdemelte ki a díjat), megírta az Éhséget, ami olyan fontos mű, mint mondjuk az Anna Karenina vagy a Bűn és Bűnhődés.
Meg, hát a Pán. A harmadik remekmű.
Egy fiatal tiszt sodródik a távoli norvég hegyekbe, nincs se múltja, se jövője, se élete, nincs sok gondolata sem, egy kutyája van, meg egy puskája.
Érzelmei sivárak, ő maga kiszámíthatatlan, tökéletes párt alkotnának a közeli faluban élő lánnyal, hiszen az ő szíve is kősivatag. Vagy inkább hómező.
De van ott még valaki, és vele (nem)teljes ez a (nem)szerelmi (nem)háromszög.
Hamsunnál mindig, minden teljesen kiszámíthatatlan, csak a kérdés nem, hogy miért ilyen kietlen és fájdalmas ez a világ.
A Pánt, ahogyan az írót is, tökéletesen félreértették, félremagyarázták, már az előtt is, hogy Hamsun csatlakozott volna a világtörténelem legszennyesebb hordájához, a norvég nácikhoz, azelőtt, hogy rajongó híve lett volna a fajelméletnek és minden gazságnak, amit Hitler Németországa képviselt.
Rajongása odáig vitte, hogy, amikor már menni is alig tudott az öregségtől, meglátogatta a Führert Berlinben.
A háború után nem ítélték el. Bíróság legalábbis nem. De a szemétre vetették a könyveit is, Őt magát is.
Neki nyilván ott is a helye, de mesés, csodás remekműveinek is?
Nem, nem, nem!
Hamsunt kiadni nagy dilemma.
Nincs bocsánat, a bűnt nem mossa, nem homályosítja el az idő.
De Hamsun rég halott.
A regényei azonban nem.
Különösen nem a Pán.
Ami önmagában is és szerzője történetével együtt is azt bizonyítja, hogy a világ sokkal, sokkal bonyolultabb, mint hinnénk.
Mély meggyőződéseink, kinyilatkoztatásaink, percepcióink meg érnek, amennyit érnek.
Majdnem semmit.
És erről szól a Pán is.