Ki mondja meg nekem, mire használjam, és mire ne, az irodalmat?

Használom, amire akarom.

Szoktam például pillanatokat keresni, mulatságosokat, felháborítókat, torokszorítókat.

Az utóbbiakból íme egy válogatás, amikor összeszorul a torok, a szív, mondjuk így: (jaj…) megtisztul a lélek? Nem, ezt ne mondjuk.

Nem tudom, mit csinál a lélek.

Ez tehát a lista.

1. Rómeó és Júlia – Mercutio halála 

Mercutio amúgy is a világirodalom legszellemesebb és legkevesebb szereplőinek egyike, bármit érdemel, csak éppen halált nem. De Rómeó bénázik, Tybalt egy marha – kész a baj. Amikor odaérünk a szövegben, hogy „mély, mint a kút”: na, akkor tényleg elszorul a szív. Biztosan olvastam százszor a Rómeót, de sokszor csak eddig, a harmadik felvonás elejéig... 

RÓMEÓ

Bátorság, pajtás. A sebed nem oly nagy.

MERCUTIO

Na, nem oly mély, mint egy kút, nem is oly széles, mint egy templomajtó, de hát nekem éppen elég: szólíts meg holnap, meglátod, milyen komoly ember leszek. Annyi szent, engem kifüstöltek ebből a világból: dögvész mind a két családra. Tyhű a keservét, egy ilyen kutya, egy ilyen patkány, egy ilyen egér hogy halálra karmolt. Ez a szájhős, ez a zsivány, ez a gazfickó valósággal könyvből vív. Mi az ördögbe is jöttél közénk? Épp a kardod alatt sebeztek meg.

2. Paul Auster: Timbuktu

Senki sem állítja, hogy ez volna a zseniális Auster legnagyobb szabású vagy legfontosabb regénye. De a pillanat ott van benne…

Amikor Willy és a kutyája búcsúznak, annál nincs szebb irodalom, költészet, azért már magában érdemes elolvasni a Timbuktut. (És még mennyi minden másért!)
 

3. Esterházy Péter: A szív segédigéi

A nagy művek közt elterelődik a figyelem erről a csodáról, arról, ahogyan elköszön az Édesanyjától. Jó lenne azt írni, hogy átsegít vagy vigaszt ad a szöveg, de ez nem igaz. Fájni segít. Hiszen olykor ki kell fájni dolgokat.