Nem is tudom, szokták ma szeretni Pilinszky Jánost?

Vagy elavultnak tekintjük, mint mindenkit, aki istenről, életről, halálról, hitről, szerelemről írt?

Szerintem attól még nem rossz egy vers, ha van benne „mily”, meg „midőn”, meg „akkoron”. Inkább az olvasó lusta, ami persze szíve joga.

Az olvasó bármit megtehet. Felemelheti Pilinszkyt, elhajíthatja, elfelejtheti.

Amitől persze Pilinszky még Pilinszky.

Gimnazistaként látogattam annak idején (meg sem mondom, minek idején) Szigethy Gábor hétfő esti Pilinszky-szemináriumát az ELTE-n.

Szigethy fura pasas, messzire vitte az élet akkori önmagától, de nem erről akartam írni.

Ő mesélte, hogy Pilinszky elég nehéz körülmények között élt, hiszen akkoriban a verset sorra fizették (most is, van, akit), Pilinszky meg kevés verset írt, azok is rövidek voltak. Juhász Ferenc jobban járt, az ő sokezer karakteres elbeszélő költeményei szépen hoztak a konyhára.

Dehát nyilván nem ez döntött.

Szeretjük, ha van egy stigma, egy jel, egy jelzés mindenkin, József Attila a proletárköltő, Ady Endre az individualista, így lett Pilinszky a „katolikus”.

Legyen, végül is hívő volt, versei tele bibliai utalásokkal,  legyen ő a katolikus költő.

Azt is szokták mondani, hogy újholdas – Örkénnyel, Mándyval, Nemes Nagy Ágnessel, a Nyugat negyedik nemzedékének tagja. Legyen az is. Újholdas.

Van, biztos, akit ez fog meg benne, van, akit más.

A Harmadnapon 1959-ben jelent meg, ez volt a harmadik kötete, 1946 és 1958 között írt versei szerepeltek benne.

Szerintem a legjobbak. És a legjobbak közül is legyen itt a címadó, a Harmadnapon.

Harmadnapon

És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek
És szél támad. És fölzeng a világ.

Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive -
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.