Néhány hónap és némi vívódás után újraindul ez a blog, mert – bármi történjék is a világban – élni kell, és ha élni kell, olvasni is kell. A cél csak ennyi: ha valami jót találok, elmondom Nektek, hátha kedvet csinálok vele.

Mert arra – olvasási kedvre – nagy szükség van.
Nagyobb, mint valaha.
Ha olvasol, nem tudsz magányos lenni, unatkozni, ha olvasol, nem lehetsz boldogtalan.
Az olvasó ember könnyen él, mert, ha más öröme nincs, legfeljebb olvas.
Magyarországon 16 év az iskolakötelesség határa, a 16 éves emberek tehát az elmúlt 9 évet elvben iskolában töltötték.
Ehhez képest ennek a korosztálynak a harmada funkcionális analfabéta.
Ami azt jelenti, hogy, ha megvesz egy fűnyírót, a használati utasítást nem tudja elolvasni.
Ahogyan egy újságcikket sem.
A funkcionális analfabéta egész életében nem vesz egyetlen könyvet sem.
Az arány pedig egyre romlik, és nem fokozatosan, hanem rohamosan.
A tanárok botrányosan alulfizetettek, karrierlehetőségük nincs, önállóságuk alig, a lelkesedés hajtja, akit a lelkesedés hajt.
A többieket nem hajtja semmi.
A kötelező olvasmányok többsége pfuj, dögunalom a gyerekeknek, semmi mást nem tanulnak belőlük, csak, hogy olvasni gyötrelem.
Így állunk tehát, vagy inkább így állnánk, ha hagynánk. De nem hagyjuk, küzdünk az olvasásért, az irodalomért, a könyvesboltokért, az antikváriumokért, mindenért, ami könyv.
Hamarosan jövök egy csodás regénnyel a mosdatlan, büdös és impotens zseniről, az emberiség történetének egyik legnagyobb művészéről.