A magyar irodalom kiátkozott kincse
Olyan regényt ajánlok nektek, melyről biztosan hallottatok, de nem biztos, hogy olvastátok, és amely annyira modern, annyira a mához szól a ma problémáival, hogy nem hiszed el: majdnem 150 éve írta Jókai.
Jókait olvasni kábé annyira menő ma, mint kékfestőben menni szombat este partizni, de ettől még Jókai nagy író, a Fekete gyémántok meg a magyar irodalom egyik csúcsteljesítménye.
Az elején mindjárt egy örökkévalóságig tartó értekezés a kőszénről, ha rám hallgatsz, nem olvasod el és nem hajítod a sarokba a könyvet – egyszerűen átlapozod. Vegyük úgy, hogy elolvastam helyetted.
De ami aztán jön… Micsoda történet!
Mert él Bondaváron egy mérnök, bányatulajdonos: Berend Iván.
Istenem, Berend Iván...
A legtökéletesebb férfi.
Berend Iván nem álmodik, vállalatot épít. Mértékletes a termelésben, időben fizet, emberséges a bányászokkal. Barátságos, de, ha kell, kemény, mint a kő. A táncban előzékeny és figyelmes, párbajban pontos és kíméletes, ökölharcban, ha kell, legyőzhetetlen és megbocsátó, a kártyában nagyvonalú, udvarlásban a legellenállhatatlanabb sármőr.
Berend Iván gondolkodása egyszerű bölcselet, szilárd alapra épít, kockáztat, ha kell, de téglára tesz téglát. Berend Iván tökéletes.
DE a világ nem az.
Sem a földgolyót alapjaiból kiforgatni kívánó bécsi bankár, sem az orráig se látó magyar nemes, sem Sáfrány, a vadember, senki, senki, senki. Csak Berend Iván.
A Fekete gyémántok hatalmas történet szerelemről, bizalomról, becsületről, józanságról, egy regény, mely a matematika bizonyosságával mutatja, hogy kétszer kettő négy, és négy marad akkor is, ha egy fél országnyi falka üvölti, hogy öt.
Jókai tudja, hogy a problémák nem oldódnak meg maguktól, a bánya, ami könnyen kigyulladhat, előbb-utóbb ki is fog gyulladni.
És akkor jaj annak, aki erre a sorsra juttatta!
(A közelmúltban vita zajlott, hogy Esterházy vagy Jókai nevéhez kössenek egy magyar irodalmat köszöntő ünnepet. Ennek az írásnak semmi köze ahhoz a vitához, ahogyan Jókainak és a Fekete gyémántok-nak sincs.)