Mindjárt itt a Könyvfesztivál, jöjjön egy szubjektív ajánló – annyira szubjektív, hogy szubjektívebb már nem is lehetne.

A könyv tavaszi ünnepe újra a megszokott helyszínen, a Millenárison – bizonyos szempontból hurrá, bizonyos szempontból jaj. Kézre áll minden, kicsi változások lesznek amúgy, amitől akár jobb is lehetne a fesztivál, de a környék megejtően hasonlít a képhez, amit Budapest nyújtott 1945 májusában. Megszoktuk már, hogy öröktől fogva és mindörökké épül ott az égig érő berregő, az egyiptomiak ennyi idő alatt felhúztak volna két tucat piramist meg egy szfinkszet.

De a fanatikus olvasót nem riasztja el egy építkezés, úgyhogy figyeljünk inkább a könyvekre, az újdonságokra!

Az Animus szinte mindig hibátlan érzékkel nyúl az irodalmi mézesbödönbe – most is hozzák a formájukat: Fredrick Backman az Ove óta tényleg Európa egyik legdivatosabb írója, nem állítom, hogy Tolsztoj vagy Dosztojevszkij, de mindig igazi humanista. (Ezt lehet még Magyarországon mondani? Vagy már ez is szitokszó, mint a liberális vagy az európai?) Backman regényei pedig kedvesek, szépek, megindítóak, olykor szívszorítóak. Ez most nem. Úgy értem, ez most nem regény, hanem esszégyűjtemény. Nocsak, ilyet is tud? Szintén Animus a Nyúlvadász, az új Lars Kepler-krimi. Kepler az egyik legbiztosabb (négy)kezű krimista ma a világon, híveinek száma egyre csak nő, és nőni is fog, hiszen szemtelenül fiatalok, alig múltak ötven. Nem, nem keveredtem el az alany-állítmány egyeztetés útvesztőjében, valóban többes szám, a Lars Kepler ugyanis pszeudonév, egy házaspár írja a thrillereket.

Az Athenaeum hozza a Nobel-díjas Coetzee főművét: A barbárokra várva megjelent már magyarul, és most itt van új kiadásban. A regény a kánon tagja, remekmű, nincs mese, el KELL olvasni. Szintén Athenaeum az új Vámos Miklós-kötet, ami saját szavaival „Szellemidézés, néhány illetlen fotóval és kellő komolytalansággal.” A kötet új, a benne lévő írások viszont nem teljesen, hogyvoltok, írhatnámpolgárok újratöltött verziói. Nagyon szeretem Vámost: Őt is, azt is, amit ír, azt is, ahogy gondolkodik. Meg főleg azt a sok röhögést szeretem, amit neki köszönhetek, évtizedek óta. (Olvasd el mondjuk a Hanyatt-homlokot vagy az Emily néni szakállá-t, tudom, régi művek, meg nem is a főművek, de azért…)

Az erős mezőnyből is kiemelkedik az Osiris kínálata, itt van mindjárt Antonio Bonfini itáliai professzor és A magyar történelem tizedei. Bonfini Mátyás udvarának vendége volt, és – szemben a király legnagyobb seggnyaloncával, Galeotto Marzióval – valódi tudós. Mátyást amúgy alig látta, hiszen a Fekete Sereg folyton kardozott, de nem kellett hozzá a hiú király amúgy mindenkit elüldöző gőgje, Marzio nem érezte jól magát itt, és csalódottan utazott haza. A könyv ennek ellenére (éppen ezért?) alapmű minden profi és wannabe történésznek. Szintén Osiris a szegedi történettudós, Kristó Gyula könyve a magyarok Honfoglalás utáni történetéről. Kristó egész életében harcolt a László Gyula-féle – amúgy tudományosan teljességgel megalapozatlan, ugyanakkor romantikus és gyönyörű – kettős honfoglalás-elméletével. Árpád-házi történetet hallgattam tőle annak idején, és ittam a szavait. Meg a betűit. 

És hozza az Osiris Petőfi és József Attila verseit, meg a magyar irodalom egyik legzseniálisabb és legbonyolultabb művét, melyen inkább csak röhögcsélni szoktak ma már a fiatalok sajnos: Katona József Bánk bánját. 

Hajrá, Osiris!

A Magvető standjánál jó sok időt töltesz majd. Én szóltam! Új Bodor Ádám, na jóóó. Spiró-kötet, amiben röhögést ígér – figyeltétek, hogy mindig tartja, amit ígér? Egy másik Bánk Bán az eredeti kötet Nádasdy Ádám prózai fordításával. Hogy mi? Katona? Nádasdy? Mikor lesz már 25-e…! Szerb Antal magyar irodalomtörténete, ami szerintem az életmű legszórakoztatóbb és legfontosabb darabja. (Bocs, Szerb-hívők, tudom, Ti nem így gondoljátok...) És mellé – most figyelj! – Michel Houellebecq és Bernard-Henri Lévy felelgetős könyve, a Közellenségek. Houellebecq gyanúsan az évszázad legnagyobb íróinak egyike, durva, olykor aljas regényei felháborítóak, gyomorforgatóak és – ritkán érdemes használni a szót, de, ha valamikor, akkor most – zseniálisak. Lévy pedig a franciák rock and roll filozófusa, igazi sztár, akinek forma- és mindenbontó műveiért rajong a fél európai közélet. A másik fele meg megveti. Lévy, igaz, hatalom-gyűlölő, populizmus-átkozó, Orbán-utáló. Kettejük párbeszéde nagy pillanat, minden szempontból.

Nem kifejezetten könyvfesztiválos, de hadd ajánljak két kötetet a Jelenkortól: az egyik Jón Kalman Stefánsson Menny és pokol-trilógiája, le se merem írni, hány oldal, meseszép tárgy maga a könyv, a regény pedig… ereszkedj bele, próbáld ki! A másik (#ezisjelenkor) Edward ST Aubyn Patrick Melrose-a. Hát, ide minden szó kevés, mennyire durva, mennyire kibírhatatlan, mennyire megdöbbentő, mennyire jó…

És két kötet saját kiadónk, a 21. Század ajánlatából: Tommy Orange vad, kemény, gyönyörű indiántörténete, a Sehonnai, ha akarod, szépirodalom, ha akarod, kalandregény, 16 héten át szerepelt a New York Times sikerlistáján, az elmúlt évek egyik legnagyobb irodalmi szenzációja. Pék Zoltán megint olyat fordított, hogy az emberben felmerül: nem lehet, hogy még jobb, mint az eredeti? A másik Knut Hamsun Pán című regénye. Hamsun norvég volt, Nobel-díjas, igazi humanista, akit csak Thomas Mannhoz mérhetünk és aki vénségére náci lett, a Birodalom és Hitler odaadó híve. Addigra azonban megírta minden idők egyik legnagyobb életművét. És mi legyen ezzel az életművel? Szemétkosár? Könyvégetés? Kiátkozás?

Nem, nem ez a jó válasz. A Pán tényleg csak a legnagyobbakhoz mérhető, amit, igen, egy olyan ember írt, akiből negyven évvel később a leggyalázatosabb náci lett. Így tessék olvasni. Vagy ne így. Mert a szöveg ott van, és beszél magáért.

Szóval Könyvfesztivál, április 25–28., ott találkozunk, és folytatjuk szóban. 

Szerencsére az irodalom mindig ad beszédtémát, és sose megy ki a divatból...

Bárdos András