Lectori salutem! Üdv az olvasónak, üdv a blogon!
Mostantól találkozhatunk itt, ha van kedved. Nem ígérek sokat, nagy vállalások nincsenek. Ha olvasok (és folyton olvasok) és valami tetszik, megírom. Nem nagy ügy, legfeljebb tippeket kapsz, ha két könyv között vagy, esetleg mindjárt két könyv között leszel. (Hogy egy olvasónak mit jelent a két könyv között levés, micsoda dilemmát, micsoda szabadságfokot, azt csak egy olvasó tudja.)
Vacak könyvekről nem írok, mert vacak könyvekről minek írni. Egyáltalán: vacak könyveket minek olvasni?
A film, az más ügy, egy jó színész egy krimiben, két poén egy vígjátékban – én már elvagyok, igaz, az csak két óra.
De minek szánnék napokat, heteket egy regényre, két jó mondatért? Hiszen annyi jó könyv van és olyan rövid az élet.
Úgyhogy mondok is rögtön egy vadat, amit szerintem nem fogsz elhinni, de én éppen azt bírom az irodalomban nagyon, hogy bármit lehet róla mondani, olyan, hogy hülyeség, nemigen lehetséges. Az egyik legtekintélyesebb és legismertebb magyar tudós és tanár például arról akart meggyőzni a napokban, hogy Rowling jobb író, mint Kundera, a Harry Potter pedig jobb regény, mint a Tréfa. Szerinte Rowling alulértékelt, Kundera pedig poros.
Úgyhogy mondok is rögtön egy vadat, amit szerintem nem fogsz elhinni, de én éppen azt bírom az irodalomban nagyon, hogy bármit lehet róla mondani, olyan, hogy hülyeség, nemigen lehetséges. Az egyik legtekintélyesebb és legismertebb magyar tudós és tanár például arról akart meggyőzni a napokban, hogy Rowling jobb író, mint Kundera, a Harry Potter pedig jobb regény, mint a Tréfa. Szerinte Rowling alulértékelt, Kundera pedig poros.
Szerintem nem így van, szerintem Rowling nagyszerű meseíró, de a Tréfa remekmű és nem poros kicsit se. Hát ezt bírom az irodalomban nagyon, ő azt gondolja, én emellett érvelek, és ez így van jól. Úgyhogy most mondok valamit, ami emennek jó nagy marhaság, amannak meg igaz: a 21. század egyik legnagyobb írója Junot Díaz. Ha nem a legnagyobb. (Igaz, még csak 2017 van.)
Itt már lehet két táborra oszlani: az egyik azt mondja, hm, Díaz, nem tudom, nem inkább Houellebecq vagy Franzen vagy… mondjuk Nádas Péter? A másik: Díaz? Kicsoda az a Díaz?
Junot Díaz dominikai író, annyira nem fiatal, lassan 50 éves, és lényegében három kötete van, két novellás és egy regény. A novellák egytől egyig isteniek, de a regény… többb annál. Oscar Wao rövid, de csodálatos élete a címe, a Cor Leonis kiadó figyelt fel rá, a fordító Pék Zoltán. (Pék Zoltán persze nagy kérdés az ügyben, ha ő fordítaná, valószínűleg A szürke ötven árnyalata is világirodalmi szenzációnak tűnne!)
Oscar elhízott, elég buta dominikai fiú, egy igazi nörd, akit a fantasy világon kívül nem sok minden érdekel, talán még az, hogy mikor lesz csaja. De nem lesz neki, és ebből származik minden bonyodalom – illetve dehogyis ebből. Mert Oscar nem hasonul a környezetéhez. Nem daliás, nem szép és nem hazug, nem aljas, nem üti-veri a nőket, nem öntelt, nem bosszúvágyó, szóval nem igazi dominikai férfi. Barátai nincsenek, családja széthullott – de micsoda véres széthullás az! A regény több generáción át jut el Oscarig, jórészt a szörnyű Trujillo-diktatúrában játszódik, végső megállapítása pedig az, hogy Dominika tízmillió Trujillo országa. Reménytelen, aljas, kegyetlen világ, melyet a Fukú irányít, a szörnyű dominikai átok, melynek létezésében olyannyira hisznek a történet szereplői, hogy mindannyian valóra is váltják, saját életükben.
Eponton fájdalom nyilall a magyar olvasó szívébe, milyen messze is van az a Dominika? – de azután megnyugszik, messze van, nagyon messze. Junot Díaz tehát kapható és hozzáférhető, ha nem is könnyen.
Akarni kell.
Akarni kell.
Tessék, tessék akarni!
