Essünk túl a nehezén: egy matematikus könyvéről fogok írni.

Nenene, kedves irodalmi Olvasó, ne hajíts máris a digitális sarokba, ne húzz le egyből az online klotyón, adj még nekem három sornyi esélyt, és, ha nem élek vele, menj békével, Isten Veled, valaki akkor is hűséges lesz hozzám, hiszen Anyám biztosan elolvassa, amit írok.

Íme a három sor:
Tegye fel a kezét, aki nem akar jobb életet! (Morgás a karzaton).
Ugye.
Jordan Ellenberg azt ígéri, ha figyelsz rá, megváltozik az életed. És meg is változik.
Na? Itt vagy még, Olvasó?

Nem emlékszem, mikor fordult elő, hogy a kérdésre – mit kérsz karácsonyra? – ne azt válaszoltam volna: könyvet! Szerintem könyvet adni karácsonyra menő, és nem csak frisset a plázából, de antikvár példányt vagy otthon dédelgetett darabot is, saját könyvtárból.
Amit soha nem tennél semmi mással, csak könyvvel.
A könyvadásra nem vonatkozik az etikett, nem számít semmi, csak, hogy örüljön, aki kapja.
Mit szólnátok, ha adnánk – ha nem is könyvet, de – tanácsot egymásnak karácsonyra? 
Megírnátok, az adott zsánerben, műfajban, mik, kik a kedvenceitek?
Volna kedvetek?
Kezdem én!

Itt az új Gyilkosság az Orient expresszen film, itt az új kiadású könyv, úgyhogy ideje, hogy feltegyük a fontos kérdést, melyet számtalanszor feltettek és meg is válaszoltak már – hiába.
Tudjuk, hogy Agatha Christie-nél csak Shakespeare-t olvasták többen a világban, de Shakespeare-nek van 350 év előnye. Úgyhogy ez nem lesz mindig így, gondolom.
Tudjuk, hogy a Harper Collins évente egymillió példányt ad el belőle (ebben nincs benne az Egyesült Államok, ott más a kiadó), és tudjuk, hogy az elmúlt évtizedben 50 százalékkal nőtt a Christie-eladás, ami ellentmond divatnak, trendnek, józan észnek, mindennek.
Miééééért?

Bödőcs Tibor bátor ember, efelől nem lehetnek kétségeink. Nem azért, mert kiröhögi Orbán Viktort és Tacskó Horthynak, Marcipán Ceausescunak vagy Tikkelő bonsai Caesarnak nevezi. Ehhez ma már – ma még? – nem kell bátorság.

Hogyne olvasnék el egy regényt, melynek ez az első mondata: „Amíg a feleségem növényevő nem lett, egyáltalán nem tartottam különlegesnek.” És így folytatódik: „Azért vettem feleségül, mert nem vonzódtam ugyan hozzá különösebben, de úgy tűnt, hátrányom sem származik a kapcsolatunkból. Kényelmes döntésnek tűnt egy olyan nő, akitől nem várható újdonság, ész vagy éppen kifinomultság. Így aztán nekem sem kellett műveltséget tettetnem, hogy elnyerjem a szívét. Nem kellett attól félnem, hogy divatmagazinokban pózoló férfiakkal hasonlít össze. Nem különösebben zavarta, hogy már húszas éveimtől kezdve pocakosodni kezdtem, hogy próbálkozásaim ellenére sem tudtam pálcikalábaimra és alkaromra izmot növeszteni, és átlag alatti péniszem sem érdekelte, ami egészen addig a kisebbrendűségi érzésem igazi oka volt.”
Te letennéd?
„Nem különösebben zavarta”...

1960-ban a New York-i Knopf Kiadó megjelentette Updike Nyúlcipőjét, a modern regényirodalom csúcsát, ezzel – vagy ezzel nagyjából egyidőben – csodás új világirodalmi korszak vette kezdetét Philip Roth-tal, Malamuddal, Kunderával, Marquezzel, Vargas-Llosával, Ken Kesey-vel, Burgess-szel, Szolzsenyicinnel és sokakkal másokkal.