Megvolt a második Könyvhét Esterházy Péter nélkül, szerintem kérdés volt, megy-e nélküle, hogy lehet-e Könyvhét nélküle, és bár most is volt, ami szokott lenni: sok érdekes könyv, hőség, eső, olykor kicsit katatónnak tűnő, színpadi beszélgetések, az még nem dőlt el, hogy folytatható-e a hagyomány Esterházy nélkül.

Nyilván sokaknak igen, másoknak nem. Vagy lehet, hogy majd gyógyít a nagy gyógyító, az idő…

Mindenesetre a tengernyi könyvből ajánlok hármat, melyekről feltételezem, sokaknak elsikkadhattak.

Kép forrása: unnepikonyvhet.hu

Az első és legnagyobb meglepetés a Játszótéri pillanatok Maros Andrástól.

Aki túljut az ijesztően direkt címen, jól jár. De milyen jól!  A nyolckötetes, de még mindig fiatal szerző tényleg arról ír, amit ígér, játszótéri pillanatokról. Az egész őrült mulatságos, az első húsz oldalon kétszer felnyerítettem, legalább ötször mosolyogtam – ez azért jó arány. De átverés ám, csőbe húzás – haladsz előre, és rájössz, nincs itt semmi nevetnivaló, a játszótér az életünk, csupa oda nem figyelés, csupa rombolás, csupa gonoszság.

Idemásolok egy pillanatot:

"– Ne szomorkodj, édesem. Tudom, hogy sokadszorra fordul elő, a saját szememmel láttam. Most is láttam.
Akkor sem tudunk mást tenni, mint tudomásul venni, hogy a te homokvárad valamiért mindenkiben felébreszti a rombolóösztönt. A legjámborabbnak tűnő gyerekekben is. Talán a szerkezetük miatt. A tornyok, a kupolák.
Nem tudom. Vagy az alagútrendszer. Esetleg próbálj meg ezekből kevesebbet.”

Huh, de jó szöveg, és sok ilyen van benne. Igazából ehhez hasonló az egész.

A második javaslatom Ivan Turgenyev prózaverseinek gyűjteménye. Sejtem, írhatok bármit, nem rohansz a boltba, hogy minél előbb tiéd legyen a nagy orosz minden prózaverse, de hibázol.

Hogy miért vette a fejébe Gy. Horváth László, az egyik legnagyobb magyar műfordító, hogy ezzel tölti a drága idejét, csak az értheti, aki végigolvassa a könyvet.

De az megérti, tuti biztos!

Turgenyev lehetett akármilyen nagy, bölcs és zseniális, csak egy hiú alak volt, akit semmi sem bántott jobban, mintha egy művét lehúzta a kritika. Így aztán mély, filozofikus szövegei közé beillesztett jónéhányat, melyekben a föld söpredékeként írja le a kritikusokat és úgy általában az újságírókat.

Nagyszabás és pitiánerség ezen váltakozása a legmagasabb irodalmi formában, izgalmas fordításban: üdítő és nagyon szórakoztató olvasmány!

(Holott Turgenyev…)

A harmadik egy igazi meglepi: Kalas Györgyi Magyar tengeri gasztrokönyve egy szuszra lecsúszik, nincs rá jobb szó: annyira cuki.

A szerző újságíró, ennek ellenére vidáman és célratörően ír, semmi fontoskodás, körmönfontság, kivagyiság – csak jó kis balatoni gasztrotörténetek, amik persze emberi történetek, szóval van érzelem is, nem csak információ, meg sztorik, meg arcélek, csak úgy pár vonallal felskiccelve, ha mondjuk két óráig tart a könyv elolvasása, az nagyon kellemes két óra lesz.

És utána megmarad bédekkernek.

Az író nevét meg jegyezzük meg.