Mielőtt bármit is mondasz a francia Goncourt-díjas író regényéről, tudnod kell, lehet benne igazság, de teljesen igaz biztosan nem lesz. Mesélj nekik csatákról, királyokról és elefántokról – ez a könyv címe, mesés és dallamos, mint maga a történet.

1506-ban az akkor még fiatal Michelangelo Buonarrotit Konstantinápolyba hívja II. Bajazid szultán, hogy építsen hidat az Aranyszarv-öböl felett. 
Hogy építsen hidat két világ között.
Hogy építse meg a történelem legszebb hídját.
Énard, aki egy római könyvtárban, egy naplóban akadt az utalásra, mely szerint a meghívás valóban megtörtént, nem tudja ­– mint ahogyan nem tudja senki sem –, hogy Michelangelo eleget tett-e neki, járt-e valaha Konstantinápolyban. Mindegy is, a regény szerint elfogadta a meghívást, és járt ott.
   Jórészt hiúságból, hiszen csúnyán összeveszett a pápával, aki – mint egy rossz magyar vállalkozó – dolgoztatta, de pontatlanul fizette őt, előszobáztatta, szóval úgy viselkedett valahogy, ahogyan egy alföldi kiskirály-tanácselnök-képviselő-miniszter-mittudomén viselkedett a hatvanas években. Vagy most.
Michelangelo halálosan megsértődik és miközben retteg a kicsinyes és aljas II. Gyula bosszújától, vállalja a hosszú és gyötrelmes utazást a Kelet kapujáig.
   Michelangelo magányos, betegesen hiú, teljesen megbízhatatlan, ugyanakkor fáradhatatlan, a tébolyig önös és büdös, mint egy oroszlán, mert sohasem mosdik.
Végre megérkezik, három nap után fogadják az udvarban, és végre megbízza a szultán, de Michelangelo nem hidakat rajzol, hanem lovakat, embereket és oszlopnyakakat.
Konstantinápolyi tartózkodása maga a mese és a gyötrelem, várakozás és munka, csodálókkal, akik egyszerre barátok és féltékeny ellenségek, partikkal, melyekből a Nagy Művész nem élvez egy pillanatot sem, a város legszebb hetérájával, akit meg sem érint, és félelemmel, bizonytalansággal, öntudattal és önváddal.
   Mesés mese (Takács M. József fordította) – egy történettel, mely maga a történet hiánya, Kelettel, melynek tükrében megmutatkozik a Nyugat, és az emberiség történetének egyik (?) legnagyobb művészével, az önmagából kilépni képtelen, minden emberi kapcsolatra alkalmatlan, elviselhetetlenül bűzölgő, impotens Michelangeloval.
   A történelmi, művészettörténeti igazság-fragmantumok egy nagy író fantáziájában keverve a legpóztalanabb prózai lírával – elmondhatatlanul szórakoztató regény, mely dicséri a Jelenkor szerkesztőinek éles szemét: Angliában például csak ősszel jelenik meg, mi már olvashatjuk. Köszi!
És tessék olvasni: buta, gonosz előítéletek, nevetséges európai felsőbbrendűségi érzés vagy  bezárkózás ellen orvosság, ellenméreg, csodatévő pirula.
Nagy hiba kihagyni.